Kutas története
A település földje és erdeje a tatárjárás előtt készült összeírás szerint két mocsaras tó között terült el. A magas talajvízszint ezen a környéken megkönnyítette a kútfúrást, ráadásul a környéken mindig jó vizű kutak voltak. Innen ered a falu neve: KUTAS.
A kedvező körülmények elősegítették a megtelepedést, ezt bizonyítja, hogy a környéken már a bronzkorban is éltek emberek. A rómaiak is megfelelőnek találták a területet és a közeli Rinya-patak partján katonai tábort hoztak létre, s erre haladt a középkorban is még használatos római út. Később szlávok éltek a vidéken, majd a X.sz.-ban Bogár vezér és nemzetsége telepedett itt meg.
A falut 1146-ban a pannonhalmi Szent Benedek rendnek adományozta úrnője, így lett egyházi birtok, melyet 1240-ben a Kutasi család bérelt. A XV.sz.-ban építettek templomot, ám az 100 év múlva megsemmisült. 1534.-ben 16 portával és 6 szegényportával vették adólajstromba. A hódoltság idején a Messer, a Kutasi és a Hagymási családok a földbirtokosok, akik a török uralom alatt is ragaszkodtak a nekik járó szolgáltatásokhoz.
A török kiűzése után a Malik családé, majd 1720-ban kincstári birtok lett a település. A Rákóczi szabadságharc után rövid időre elnéptelenedett, később új telepesek kerültek Kutasra. 1728-33-ig Stansics Istváné, majd Adamovics Ferencé, 1770-ben pedig a Boronkay családé volt. 1787-ben 112 család lakta, többségében reformátusok, akik éveken át vitáztak a templom birtoklásáért, majd a XVIII.sz. végére mindkét felekezetnek megépült a saját temploma.
A 1855-ös kolerajárvány megtizedelte a lakosságot. A jobbágyfelszabadítás és a robot megszűnése után megindult a nagybirtok kapitalizálódása, megjelentek az időszaki mezőgazdasági munkások, a summások, akik cselédházakban laktak. 1871-ben Kutas elvesztette mezővárosi rangját, s újból kisközösség lett.
1872-ben megindult a közlekedés a Kaposvár – Zákány között épült vasútvonalon, ez megkönnyítette az áruszállítást, s ez előnyösen hatott a gazdaságra.
1904-ben létrehozott hitelszövetkezet lehetővé tette a mezőgazdasági gépek vásárlását, így a mezőgazdaság korszerűsítését is. A falu fejlődött. 1924-ben felépült a csendőrlaktanya, van távírda, vasútállomás, telefonállomás. 1925-től római katolikus népiskola két tanteremmel és két tanítóval működik. A 1925-ben a faluról írt jelentésből kiderül a lakosság száma: 1544 fő, a településhez tartozott pusztákkal együtt: Alsó-Gyóta (45 fő), Cser (88 fő), Cili (48 fő), Felső-Gyóta (59 fő), Kálista (41 fő), Kozma (131 fő), Nagykerék (9 fő), Vörös-akol (8 fő), Cser-telep (82 fő).
A református iskolát 1888-ban telepítették vissza a faluba. A Kutasiak neves lelkésze Vikár János volt, a népdalgyűjtő Vikár Béla édesapja, és itt szolgált a megyei múzeum megalapítója, Barla Szabó József is.
A II. világháborúban a falu beleesett a frontvonalba, az 1902-ben épült református templomot felrobbantották, a házak 60%-a megsérült, az egész terület aláaknázott volt.
A háború után a gazdasági életet átszervezték, földosztás, majd szövetkezetesítés következett. 1949-re visszaadták a földeket, megszervezték az állami gazdaságot, korszerűsítették az iskolát, óvodát, szolgálati lakások épültek, bölcsőde, diákotthon jött létre.
Kutas hajdan egy észak – déli egytengelyű falu volt, mely növekedésével a becsatlakozó utak irányába (Beleg, Nagybajom, Jákó) terjeszkedett. Az 1960-as években a település nyugati részén új utcát kellett nyitni. 1965-ben volt a legmagasabb a falu lakóinak a száma: 1881 fő. 1969-ben zajlik le a közös tanács alakuló ülése. Először Kisbajom és Beleg községek csatlakoztak, majd Szabás is kéri felvételét. 1970-ben megalakul a Béke MGTSZ Kutas, Beleg és Kisbajom részvételével, a Földműves-szövetkezet helyett létrejön az ÁFÉSZ. 1990-ben létrejön a tehéntartó gazdák szövetkezése, 1992-ben megalakul a Földrendező Bizottság. A faluban megkezdődik a kárpótlás, amelynek során sokan visszakapják a földjüket, és önálló gazdálkodásba kezdenek.
Kutas közigazgatási területe: 3654 ha, ebből belterület 251 ha.
Az anyag elkészítéséhez felhasznált irodalom:
Simon József: KUTAS 850 ÉVE című könyve